Bevezetés, alapszabályok
A mágia genetikai hátterével foglalkozó cikksorozat második részében a varázsképességek öröklődésére eddig született elméleteket, modelleket mutatom be, kiemelve azok előnyeit és hiányosságait (az első rész [ITT] olvasható).
Elsőként foglaljuk össze, mit tudunk nagy valószínűséggel levezetni a regényekből. Mágus szülők gyermekei szintén varázstudók lesznek, a ritka kivételt a kviblik képezik. Mugli szülőknek, ha ritkán is, de születhet mágikus gyermeke (mugliszármazású varázslók). A mágus-mugli pároknál első ránézésre az lehet a benyomásunk, hogy majdnem kizárólag varázserejű utódok születnek (legalábbis a regényekben nem találunk példát az ellenkezőre esetre). Tom Denem, Perselus Piton és Seamus Finnigan mind félvér származású varázslók a történet szerint; míg ha egyéb hivatalos forrásokat is megvizsgálunk, kiderül, hogy Minerva McGalagony, Remus Lupin, Dolores Umbridge, Gilderoy Lockhart, Sybill Trelawney, Quirinus Mógus, sőt még Dean Thomas is hasonlóképpen vegyes kapcsolatokból született. Azonban ugyanezen háttéranyagokban1 mélyebbre ásva megtudhatjuk, hogy Umbridge-nek egy, míg Lockhartnak két varázstalan testvére is volt, tehát biztosan nem 100%-ban születnek varázstudók a félvér házasságokban. A legvalószínűbb, hogy a félvér gyerekek nagyobb része varázsló, a ritkábban előforduló varázstalan társaikról pedig azért nem értesülünk, mert nincs jelentőségük a történet szempontjából.
Egygénes öröklésmenetre épülő modellek
Az alaptételek tisztázása után nézzük a konkrét modelleket, amik a varázsgén(ek) öröklődését megmagyarázni hivatottak. Léteznek elméletek arra, hogy a varázserőért egyetlen recesszív gén felelős2, Rowling pedig egyetlen domináns gént említett korábban3. A fenti megállapításokat tekintve ezek egyike sem lehet igaz; egygénes öröklésmenet nem tudja megmagyarázni az összes jelenséget, különösen a mugli családba született varázslók és a kviblik eredetét. Kezdjük a recesszív gén elméletével: az a már említett tény, hogy a varázsló-mugli kapcsolatokból nagyobbrészt varázstudó gyerekek születnek, ellentmond vele. Ez ugyanis azt feltételezné, hogy a legtöbb mugli heterozigóta a varázsgénre nézve, ami rengeteg mugliszármazású varázslót eredményezne a mugli családokban. Mégis, az összes alaposabb becslés mindössze kb. 1-2 millióra teszi a varázslók és boszorkányok globális létszámát a regények idejében (kb. 6 milliárd muglival szemben). A másik nehezen megmagyarázható tényező a kviblik létezése lenne: mágus szüleiktől csak recesszív allélt örökölhetnének, tehát nekik is varázstudóknak kéne lenniük.
Bármilyen meglepő, a Rowling által is hangoztatott egyetlen domináns varázsgén is részben hasonló okokból elképzelhetetlen. Egyrészt, így közel lehetetlenné válna a Hermionéhez hasonló mugliszármazású varázslók öröklődését levezetni: bármelyik szülőtől származna az átadott domináns varázsgén-allél, magának is mágusnak kellene lennie. Másrészt, mivel minden, a domináns allélnak akár csak egy példányát hordozó személy mágiatudó lenne, megint csak a varázslók vs. muglik létszámkérdésének problémájába futnánk bele (azaz domináns öröklődésnél a társadalomban sokkal több varázslónak kéne lennie). A sok heterozigóta mágus következtében ráadásul a kviblik is nagyobb arányban fordulnának elő, mint ahogy a varázsvilágban látjuk.
Mivel az írónő állításait a legtöbb esetben kánonnak tekintik, sokan próbálták „ráerőltetni” a domináns gén hipotézisét az annak ellentmondó tényekre. Egyes vélemények szerint azért szélsőségesen alacsony a varázslatos népesség létszáma a muglikhoz képest, mert a varázslóknál a születési ráta jóval alacsonyabb, hiszen sokáig élnek, kisebb a halandóságuk a fejlettebb gyógyászat miatt, és nem szorulnak rá a gyermekeik anyagi támogatására4. Bár ebben van némi igazság (a történet idején kirívóan ritka a Weasley-ékhez hasonló sokgyerekes családmodell, a legtöbb roxforti diák egyke vagy csak egy testvére van), még nem elég az óriási különbség indoklására. Ráadásul erős a gyanú, hogy azért alacsony a gyermekszám Harry nemzedékében (és roxforti évfolyamában), mert az első varázsháború (Voldemort első rémuralma) idején jóval kevesebben mertek gyermeket vállalni.
A nagycsaládok ritkák voltak a brit varázslótársadalomban a ’80-as, ’90-es években
Egy biológus végzettségű rajongó Rowling-nak írt levelét szokták még idézni a témában, aki egy meglehetősen ritka genetikai jelenséggel próbálja megmagyarázni, miként lehet felelős a varázserőért egyetlen domináns gén5. Eszerint a varázsképességek genetikai háttere az ún. Huntington-betegséghez6 hasonló, ismétlődő bázishármasok halmozódásával jellemezhető, ahol a (mutációk révén történő véletlenszerű másolódásokból eredő) magasabb ismétlésszám esetén kialakul a tulajdonság (Huntington-betegség vagy varázserő), alacsonyabb ismétlésszámnál azonban nem. A hosszabb fehérjét kódoló allél domináns a rövidebb felett, így az érintettek gyermekei magas arányban mutatják a jelleget. Azonban a (véleményem szerint a túlbonyolított) speciális genetikai modell nem oldja fel az ellentmondásokat; a felmerülő kérdésekre csak homályos, erőltetett válaszokat ad. Például a mugliivadékok minden esetben csak új, spontán mutáció (génhosszabbodás) révén tennének szert varázserőre, ami – még ha társadalmi szinten ritka eseményről van is szó – nem realisztikus. A kviblik létrejöttét zavaros fejtegetéssel magyarázza (pedig a domináns öröklésmenet erre egyszerűbb magyarázatot kínál), és a leszármazási arányok tekintetében sem meggyőző.
A Huntington-betegség kialakulása: bázishármasok halmozódása a génben (forrás: Wikipedia)
Két gén kölcsönhatására épülő modell
Egyszerűbb a helyzet, ha többgénes modellben gondolkozunk, génkölcsönhatásokat feltételezve ugyanis sokkal kevésbé érződik „izzadságszagúnak” a magyarázat. A témában leginkább tudományos igényű, valós szakmai folyóiratban megjelent tanulmány is több gén együttes hatásaként definiálja a varázserőt7, amelyet mások még alaposabban kifejtenek4,8. Ebben a megközelítésben az alaptézis, hogy a varázserőért közvetlenül felelős gén („V” – varázsló) domináns, azonban ezt egy másik gén terméke elnyomja, ha annak domináns allélja („M” – mugli) jelen van. Tehát ahhoz, hogy valaki varázsló legyen, az első génből legalább egy domináns-, míg a másikból két recesszív allélt kell hordoznia (V_mm). Végeredményben ugyanaz a helyzet állna elő, mint amit a metamorfmágia öröklődésének hátterében feltételeztem ([ELSŐ CIKK]): a génkölcsönhatás neve inhibitor gének. Az egyik idézett forrás8 ezt annyiban még módosítja, hogy az első gént (közvetlen varázsgén) nem is domináns-recesszív, hanem intermedier öröklésmenettel jellemzi. Így a varázsképesség mennyiségi jellegű lenne: a homozigóta mágusok (VVmm) nagyobb varázserővel bírnának, mint a heterozigóták (Vvmm), míg a recesszív homozigóták lennének a kviblik (vvmm).
Ez a modell már jobb közelítést ad az egygénes elképzelésekhez képest: a kviblik mellett a mugliszármazású varázstudók is levezethetők. Ha ugyanis egy mugli párnál legalább az egyik szülő hordoz egy „V” allélt (miközben egy „M” allélje elnyomja annak hatását), és mindketten heterozigóták az „M” génre (pl. VvMm × vvMm), akkor születhet mágikus képességű gyermekük. Ami miatt számomra mégsem elég meggyőző ez a modell sem, azok az arányok. Egyrészt éppoly sok kvibli lenne várható, mint az egygénes domináns öröklésmenetnél (mivel minden varázsló homozigóta recesszív az „M” génre, tehát az nem befolyásolja a helyzetet), ami nem állja meg a helyét, mert az írónő többször egyértelműsítette, hogy a varázslócsaládokban ritkán születnek kviblik. Másrészt (és ez a nagyobb gond) a mágus-mugli kapcsolatokból viszonylag ritkán születnének varázslók vagy boszorkányok a muglikban jelen lévő domináns „M” allél miatt: MM kombináció esetén konkrétan lehetetlen lenne mágikus utód, Mm-nél pedig maximum 50% esély lenne rá. Ez pedig – ahogy korábban láttuk – nem lehet helytálló, mivel a regényekben (és háttéranyagokban) leírtak alapján egyértelmű, hogy a félvér származású gyermekeknél a varázstudók túlsúlya jellemző.
A cikksorozat befejező részében bemutatom majd a saját modellem a varázsképesség öröklődésére a Harry Potter világában, ami viszonylag egyszerű, genetikailag konzekvensen levezethető, és meglátásom szerint az összes problémás jelenségre kielégítő választ ad.
Fogalomjegyzék:
- gén: az örökítő anyagnak (DNS-nek) egy szakasza, amely egy előlény bizonyos tulajdonságát meghatározza
- allél: a génnek egy változata, ami az adott tulajdonság egyfajta kimenetelét eredményezi (eltérő allélek eltérő jelleget váltanak ki – pl. szemszín, öröklődő betegségek)
- domináns allél: egyetlen másolatban is elegendő az általa meghatározott tulajdonság érvényesítéséhez, még ha a másik allél tőle eltérő is.
- recesszív allél: két másolatban szükséges jelen lennie az általa meghatározott tulajdonság érvényesítéséhez. Ha a másik allél domináns, az elnyomja a hatását.
- homozigóta: az adott génhelyen két azonos allél található
- heterozigóta: az adott génhelyen két különböző allél található
- génkölcsönhatás: egy tulajdonság kialakításában két vagy több gén vesz részt, azok alléljainak eredő hatása határozza meg a megjelenő jelleget.
- mutáció: a genetikai kód spontán vagy környezeti hatásra bekövetkező megváltozása
- intermedier öröklésmenet: egyik allél sem domináns vagy recesszív, hanem együttes előfordulásuk esetében (heterozigóta esetben) a két allélnak megfelelő megjelenések közötti „köztes” kimenetel érvényesül
Irodalomjegyzék:
1) https://www.harrypotter.com/writing-by-jk-rowling/dolores-umbridge
https://www.harrypotter.com/writing-by-jk-rowling/gilderoy-lockhart
2) M. Craig, R. Dow, M. Aitken: Harry Potter and the recessive allele. Nature, 2005. 436:776.
6) https://en.wikipedia.org/wiki/Huntington%27s_disease#Genetics
7) V. Ramagopalan, M. Knight, G.C. Ebers, J.C. Knight: Origins of magic: review of genetic and epigenetic effects. British Medical Journal, 2007. 335:1299-1301. https://doi.org/10.1136/bmj.39414.582639.BE
8) https://www.nlm.nih.gov/exhibition/sciencemagicmedicine/pdf/lesson2.pdf