A Castelobruxo falai között évszázadok óta suttognak egy ősi ereklyéről: a Lumen Kehelyről. A történet szerint ezt a különleges varázstárgyat maga Solea Virellum, a Fénymágia Mesternője alkotta, még jóval az iskola alapítása előtt. Solea olyan varázslatok birtokában volt, amelyeket már senki sem ismer: ősi, tiszta fényt formált, amely képes volt eloszlatni nemcsak a fizikai, de a lélek sötétségét is. A Kehely nem csupán egy bűvös tárgy volt: élő mágiát hordozott. Úgy tartják, képes volt elnyelni a gonosz szándékot, megtisztítani a szíveket és megbékítést hozni azoknak, akiket a belső árnyak gyötörtek. Azonban ez a hatalom veszélyes is volt. Ha a Kehely olyan kézbe került, amelyben valódi gonoszság lakozott, a fény visszájára fordult – vakító dühvé, amely mindent elemésztett.
Egyes források szerint a Kehely egyszer már megmentette az iskolát: egy eltévelyedett diák, akit a tiltott Árnyékmágia csábított el, démoni erőket szabadított az iskolára. A tanárok tehetetlenek voltak, mígnem egy bátortalan, de jólelkű tanonc megtalálta a Kelyhet. Ő volt az egyetlen, akit a Kehely méltónak talált – a fény által megvilágosodva visszazárta a sötétséget.
A legenda szerint a Lumen Kehely azóta is a világban rejtőzik valahol. Mágiájának része, hogy néha-néha felbukkan a történelem lapjain, és mindig pont ott bukkan fel, ahol épp a legsötétebb fellegek gyülekeznek, hogy segítsen eloszlatni őket. Csak minden századik évben, az Árnyak Holdjának éjszakáján jelenik meg újra. Ekkor hívja magához azt, aki már megküzdött saját árnyaival, de még nem veszítette el a fényt a szívében. Sokan próbálták már megtalálni – százak jártak sikertelenül, akiket kiválasztott a kehely, nos ők sem beszélnek arról, amit láttak. Úgy tartja a monda, hogy néhány év múlva ismét beköszönt az Árnyak Holdja, vajon most hol fog felbukkanni a kehely?