A mágikus lények kutatása során számos fajt írtak már le, de akadnak olyanok, amelyekről csupán legendák, félmondatok és elmosódott tintafoltok tanúskodnak. Ilyen rejtélyes teremtmény a szélfátyol is, amelyről évszázadok óta csak suttogva beszélnek a magizoológusok – már ha egyáltalán hisznek a létezésében.
A szélfátyol állítólag a magasabb légrétegekben él, a varázsviharok és aurikus áramlatok határán. Láthatatlan az avatatlan szem számára, de aki érzékeny a varázsenergiák finom rezdüléseire, néha megpillanthatja, amint a levegő fodrozódik, mint víz a kő nyomán. Alakja áttetsző, gyakran csak egy leheletnyi fény- és színjáték: mintha a levegő maga öltött volna testet.
Rolf Salamander és Luna Lovegood állítólag találkozott eggyel az Északi-Havasok felett végzett kutatásaik során. Rolf naplója szerint a szélfátyol nem ellenséges lény, de rendkívül érzékeny az emberi szándékokra. Csak azok közeledhetnek hozzá, akikben nincs birtoklási vágy – csak kíváncsiság és tisztelet. Leírása szerint a szélfátyol hangja olyan, mint egy álombeli dallam, amit az ember csak akkor hall, ha félálomban lebeg a valóság és a varázslat határán. A találkozás után hosszú éveken át próbálták újra megidézni a pillanatot, de a lény soha többé nem mutatkozott.
A mágusközösség máig megosztott: vajon valódi lény a szélfátyol, vagy csupán a mágia érzékelésének egyik tévképzete? De akik hisznek benne, azt mondják: a szélfátyol nem tűnt el – csak figyel, és akkor tér vissza, amikor az emberek újra méltók lesznek látni a láthatatlant. Lehetséges, hogy ez az idő most jött el, ugyanis egy magát megnevezni nem kívánó forrás úgy nyilatkozott a Reggeli Próféta riporterének, hogy sikerült létrehoznia a faj egy új példányát. Viharmadarat keresztezett hóhérlepellel, és állítólag a két lény összes pozitív tulajdonságával ruházódott fel az új egyed. Mágikus tulajdonságai még vizsgálat alatt állnak. Ugyanakkor nem ütközik ez a fajok keresztezését tiltó törvénybe? Azt hiszem, most minden szem a brit varázssajtóra szegeződik!